Manfrotto Compact Action tripod

Jó ideje (ha jól számolom, nagyjából ötödik éve) dolgozom már az igazságszolgáltatással kapcsolatos gyűjteményemet bemutató albumon. Az utóbbi időben (mióta a tükörreflexes digitális gépem megvan) aktuálissá vált a fényképek frissítése, újra elkészítése, de nagyon lassan haladtam vele, mivel tulajdonképpen a totálisan optimális körülmények (elsősorban a megfelelő fényviszonyok) hiányában a képeim nem lettek jók, szemcsésre, javíthatatlanul életlenre sikerültek. Van olyan tárgy is, amit egész egyszerűen le sem tudtam fényképezni, mert hol a zománc csillogott szerencsétlenül, hol a tükörvert felületen látszott a gép, vagy az alkotó.

Egy ideje nézegettem tehát az állványokat, mivel sokat segítene, ha fixen rögzített helyzetből tudnám elsütni a gépet, vagy hosszabb záridővel dolgozhatnék. Egy olyan állványt ki is néztem, aminek a középső oszlopa vízszintes helyzetbe dönthető, de az nagyon drága volt. Ekkor jött a képbe a Manfrotto egyszerű, belépő szintű háromlábú állványa.

Először az ebay-en nézegettem, de ott a postai és egyéb díjak miatt nagyon durva lett volna a bekerülési költség, megnéztem hát itthon, és – csodák csodája! – lehet kapni, ráadásul potom 20.490 forintért ki is hozták PickPack Pontra. És a megszerzésével immár vége a szenvedésemnek.

Már amikor kivettem a csomagolásából, láttam, hogy nagyon jó darab! Öt szekcióra osztott lábak, egyszerű, de praktikus, pisztolymarkolattal ellátott gömbfej jellemzik. Nagyon könnyű, alig több, mint egy kilót nyom. Összecsukva alig negyvenvalahány centiméter, de olyan magasra nyitható, hogy a fejre szerelt gép keresője nekem is szemmagasságba kerülhet, ami kb. 180 centimétert jelent. Feketére festett alumínium és strapabíró műanyag az egész, remélem elég hosszan ki fog tudni szolgálni majd.

Két feladathoz volt szükségem az állványra: egyrészt a jelvények, kitüntetések asztalon való fotózásához, ahol az a lényeg, hogy a gép majdnem függőlegesen lefelé tudjon fotózni, másrészt pedig az egyenruhák bábun történő fényképezéséhez, ahol az állvány (és rajta a gép) stabilitása volt az alapvető követelmény. Amint hazahoztam az állványt, ki kellett próbálnom! Néhány órai vigyorgással tarkított szórakozás után elmondhatom, hogy mindkkét feladattal sikeresen megbirkóztunk.

Az első esemény természetesen a legújabb, épp a nagyobbik bábun elhelyezett szerzeményem fotózása volt. Különböző fényviszonyok, különböző beállítások mellett ellőttem vagy 50 képet, hogy lássam, mi mit csinál, illetve én mivel mit csináljak, hogy olyan eredményt kapjak, amilyet szeretnék. Közben egyébként be is sötétedett, de már nem aggódtam ezen sem, hiszen kellően hosszú záridővel akár vaksötétben is tudok fotózni, mert a gép nem fog bemozdulni. Nem is tette. 6, 10, illetve 20 másodperces záridőkkel fotóztam a zubbonyt, a sapkát, a fegyvernemi jelzéseket, s jobbnál-jobb képek képek készültek. Utána előszedtem pár problémás jelvényt és kitüntetést, azokat pedig az asztalon próbáltam meg fényképezni – ugyanolyan sikerrel.

Az összbenyomás tehát végtelenül jó, csak ajánlani tudom az állványt mindenkinek, aki a gyűjteménye fotózásához kezdőként megfelelő segédeszközt keres, de nem tud dönteni. Nekem innentől beindul a fotógyártás, sorra öltöztetem majd a bábukat a szebbnél szebb gúnyákba, és a könyvben is cserélem mindazokat a képeket, amelyekkel nem voltam maradéktalanul elégedett. Amint elkészülök a végleges verzióval, tudatom itt is.