Üvegnegatívok egy árverésről

A múlt héten zajlott le az egyik magyar árverezőház árverése, amelyeken – online – gyakran részt veszek magam is, s ahol most a numizmatikai szekcióban tettem licitet egy olyan tételre, amiben üvegnegatívok voltak valamikor 1930 körüli keltezéssel, “Katonák, tisztek kitüntetésekkel” megjelöléssel. Meglepetésemre nem volt olyan magas a leütési ár, mint amennyire számítottam, így enyémek lettek a negatívok. A megnyert tárgyösszességet tegnap hozta meg a futár. Természetesen azonnal látni akartam, mit ábrázolnak a képek, így amint lehetett, be is szkenneltem őket. Némiképp meglepődtem, amikor kiderült végre, milyen felvételek vannak a poros üveglapokon…

A képek ugyanabban a stúdióban készültek, valószínűleg tényleg a ’30-as években. Nagyon jó fotók, mind katonákat ábrázolnak, főleg táboribarna zubbonyban, kitüntetéseikkel, egyikük azonban társasági díszatillát visel, amin jól megfigyelhetők a vaskereszt I. és II. fokozatai is.

A tiszt urak között a legmagasabb rendfokozatú egy csendőr alezredes, őt két őrnagy követi, egyikük szintén csendőr, vitézi jelvénnyel, a többiek századosok. Van csendőr a századosok között is, illetve akad egy olyan, szintén kettős hajtókával rendelkező személy is, akinek nem tudom megfejteni a hajtókája színeit, lehet, hogy hadiműszaki.

Sajnos, a szkennelés során egy fénymásolópapírt kellett használnom a háttérfény szórásához, talán emiatt lett kevésbé homogén a háttér több képen.

A tiszt urakon kívül két alacsonyabb rendfokozatú is volt a képeken, egy őrmester és egy őrvezető.
Utóbbi több szempontból érdekes: géppuskás, vagy aknavetős karjelvényt visel, emellett mesterlövészbojtot, illetve 4(!) ügyességi jelvényt.

Amint tudok szerezni egy fehér plexilapot, vagy olyan egyéb fényáteresztő réteget, amin keresztül tudok egy egyenletes háttérvilágítást adni a szkenneléshez, ismét beszkennelem őket, valószínűleg úgy még jobb lesz az eredmény.

Hozzászólás